A kormány a Modern Városok Program keretében támogatja a debreceni Csokonai Nemzeti Színház teljeskörű felújítását és a nemzetközi iskola felépítését – jelentette be a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője és a város polgármestere pénteken.
Kósa Lajos és Papp László elmondták: miután a közigazgatási államtitkári értekezlet (KÁT) minden résztevője egyetértett a két előterjesztéssel, azt a kormány már nem vitatja meg, hanem a miniszterelnök a jövő héten aláírja.
A színház felújítása 6,35 milliárd forintba, a nemzetközi iskola felépítése 2,5 milliárdba kerül – tette hozzá Papp László.
Kósa Lajos szerint a nemzetközi iskola ügye volt a nehezebb, mert eddig néhány ilyen intézmény csak Budapesten működött, amelyeket külföldi jogi személyek alapítottak.
Bár többi haza város is szeretne nemzetközi iskolát, kérelmeik nem voltak megfelelőek, a debreceni programot viszont lényegében változtatások nélkül elfogadták – tette hozzá.
A csekély változtatásban feltételül szabták, hogy az önkormányzat és az állam mellett Debreceni Egyetem is tulajdonosa legyen az iskolának, a finanszírozást pedig úgy ütemezték, hogy 2019-ben megkezdődhessen az oktatás – részletezte Kósa Lajos.
Papp László hozzátette: eddig 80 millió forint előleget kaptak a program előkészítésére, de még az idén 200-300 millió híján megkapják a teljes összeget, így nem lesz akadálya, hogy Debrecen pallagi városrészében 2019 szeptemberétől megkezdhesse működését a nemzetközi iskola.
Az intézményben – a magyar óvodának, az általános iskola alsó-, illetve felső tagozatának megfelelő részlegekben, illetve a diplomaprogramban – összesen 500 gyereket tudnak majd fogadni – közölte.
A Budapesten működő nemzetközi iskolákkal ellentétben a debreceniben a magyar tanügyi jogszabályoknak megfelelő képzés folyik majd, de olyan magyar, illetve nemzetközi érettségi diplomát kapnak a diákok, amellyel a világ bármely egyetemére bejuthatnak – magyarázta a polgármester.
Papp László elmondta azt is: a Csokonai Nemzeti Színház teljes, átfogó felújítása jelentős előrelépést jelent az Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban címre pályázó Debrecennek.
Az ütemezés szerint az idén a tervezésre 252 millió forintot, a kivitelezésre 2018-ban 5,2 milliárdot, a befejező munkálatokra pedig 2019-ben 609 millió forintot fordítanak – ismertette Papp László.
A sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva Kósa Lajos kitért a felsőoktatási törvény keddi módosítására is.
Azzal összefüggésben, hogy a változtatás miként érinti a Debreceni Egyetemet, ahol jelentős számú külföldi diák tanul, azt mondta: a felsőoktatási törvény úgy érinti a Debreceni Egyetemet, mint az összes hazai felsőoktatási intézményt: korrekt versenyt biztosít a hazai egyetemeknek, és “megszűnteti a simlin, csaláson, megtévesztésen alapuló piaci előnyöket”.
A frakcióvezető hosszan ecsetelte mi vezetett a szabályozás módosításához, amely szerinte “a magyar felsőoktatás becsületének a védelmét” is jelenti.