Döbbenetes, hogy a kvalifikációs versenyen több év munkája dőlhet el egy nap leforgása alatt – mondta kedden az MTI-nek a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára Dunavarsányban, ahol meglátogatta a jövő heti, duisburgi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságra készülő magyar csapatot.
Az edzőtáborban a férfi kajakosok és kenusok, illetve a para válogatott tagjai tréningeznek a jövő szerdán rajtoló viadalra. Schmidt Ádám a sajtónyilvános edzésen arról beszélt, hogy egy ilyen versenyre a sportoló természetesen azért megy, hogy érmeket szerezzen, “de talán most mindenki arra fókuszál, hogy a magyar csapat megszerezze a lehető legtöbb kvótát”. Hozzátette, hogy ő is ezért szurkol és szorít.
Az államtitkár megjegyezte, a legnagyobb izgalom a férfi kajaknégyesek küzdelmét előzi meg, “ezért is néztük meg őket a szakmai igazgató úrral és a szövetségi kapitánnyal”. Schmidt Ádám arra utalt, hogy K-4 500 méteren kizárólag a duisburgi vb-n lehet indulási jogot szerezni a jövő évi párizsi játékokra, ebben a számban viszont az első 12 csapat nagyságrendileg egy másodpercen belül van egymáshoz képest, így ahogy fogalmazott: bármilyen apróságon egy pillanat alatt évek munkája veszhet kárba. A magyaroknak az első hat vagy hét között kell végezniük, hogy négy versenyzői kvótát gyűjtsenek az országnak.
Gyorsasági kajak-kenuban férfi és női kajakban 6-6, férfi és női kenuban pedig 3-3 kvóta gyűjthető, az indulási jogok nagy hányada Duisburgban talál gazdára.
(MTI)