Második alkalommal rendezik meg a városi futamot.
A verseny tavaly debütált, be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, már akkor is nagyon sok biciklis állt rajthoz és indult el a futamon. Hasonló folytatásban reménykednek a szervezők, ezen a hétvégén ismét elindítják a várhatóan most is népes mezőnyt. A bringások a Nagyerdei Stadiontól fognak indulni délelőtt fél 11-kor, s nem kevesebb mint 120 kilométert fognak letekerni. Ez a maratoni verseny főleg az országúton fog zajlani, de a rajtot követően lesz néhány kilométer hosszú városi szakasza is. Ez a leghosszabb táv, de akinek ez túl sok lenne, az az 55 kilométeres versenyre is benevezhet. A futam mellett most is megrendezik a hagyományos városkerülő túrát, a kerékpárosok 10-12 kilométert fognak letekerni.
A rendezvény célja most sem más, mint az, hogy az Autómentes Héthez kapcsolódva sportprogrammal bővítsék a turisztikai utószezont, s napjaink egyik legnépszerűbb sportágán, a kerékpározáson keresztül felhívják a figyelmet az egészségtudatos életmódra és a biztonságos kerékpáros közlekedésre.
A Debrecen Maraton Országúti Kerékpár Verseny az alábbi útvonalon halad majd:
Nagyerdei Stadion – Nagyerdei körút – Pallagi út – Móricz Zsigmond út – Doberdó utca – Böszörményi út – Balmazújvárosi út – Hortobágy – Tiszacsege – Balmazújváros – Balmazújvárosi út – Doberdó utca – Móricz Zsigmond út – Pallagi út – Nagyerdei körút – Nagyerdei Stadion (Nagyerdei körút).
A versenyzők felvezetéssel, rendőrségi útvonal biztosítás mellett teszik meg a 120 kilométeres útvonalat, ha a csapatokat egyénileg is szeretnék kísérni, arra is lesz lehetőség. A mezőny végén záró biztosítás, mentő és szerviz kocsi fog haladni, 25 kilométerenként frissítőpontot állítanak fel. Az nyer, aki a legrövidebb idő alatt teljesíti a távot.
dehir.hu