Kokainkereskedőket fogtak el a fővárosban

Rendőrség

Sok tízmilliós forgalmat bonyolító kokainkereskedőket fogtak el a fővárosban – közölte a rendőrség a police.hu-n csütörtökön.

Azt írták: hosszú felderítő munka után októberben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság, továbbá a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatal munkatársai két testvért fogtak el.

A kokaint beszerző és “depóztató” házában bruttó 6,3 gramm rögös, kábítószergyanús anyagot, 1,4 millió forintot, közel 24 millió forintnak megfelelő eurót és egy több millió forintos karórát foglaltak le. A szer hígításával és adagolásával megbízott báty lakásán előkerült bruttó 300 gramm – előzetes szakvélemény szerint – kokain, továbbá a szer “felütéséhez” használt folyékony, illetve kristályos anyag, továbbá keveréshez, méréshez, porciózáshoz szükséges eszközök.

Egy harmadik, a testvérpárhoz köthető lakásban találtak gyémánt karkötőt, nagy értékű karórát, 4,1 millió forintot és közel 30 ezer eurót. A vagyonvisszaszerzés érdekében lefoglalt értékek összege meghaladja a 70 millió forintot.

A gyanú szerint a hálózatot működtető 34 éves férfi rendszeresen intézte a kokain behozatalát, majd “pihentetését”, a 38 éves báty dolga volt az anyag “felütése” és adagolása. Cselekményük mintegy 100 millió forintos bevételt eredményezett számukra.

A testvérpár ellen kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság, és a bíróság már letartóztatásba helyezte őket – írta a rendőrség a honlapján.

(MTI)