Szeged, múzeum, Fekete Ház, Hetedhét Hungarikon, Bodrogi Gyula, kiállítás, kultura, művészet, balett, balett cipő

Nemzetközi balettválogató lesz a hétvégén Budapesten

Kultúra

Nemzetközi balettválogatót tartanak a hétvégén Budapesten. A Grand Audition idei eseményén az előválogatást követően 145 fiatal mutatkozhat be a külföldi társulatoktól érkező szakemberek előtt a Magyar Táncművészeti Egyetemen (MTE).

Az MTE szerdai közleményében felidézik, hogy a Párizsban és Barcelonában évek óta megrendezett Grand Auditiont tavaly tartották meg először Budapesten, és az első magyarországi válogató sok szerződési ajánlatot hozott a fiatal baletthallgatóknak.

Az idei válogatóra Ernst Meisnertől, a Holland Nemzeti Balett junior társulatigazgatójától Raimondo Rebecken, a karlsruhei Staatsballett vezetőjén keresztül Nicolas Le Riche-ig, a Svéd Királyi Balett vezetőjéig jelentős szakemberek érkeznek – emelik ki a közleményben.

Mint írják, a Magyar Táncművészeti Egyetem célja visszakerülni a nemzetközi balettvilág térképére. Ebben a munkában komoly lehetőség a Grand Audition, amelynek Magyarországra érkezésében nagy szerepe van Nagy Tamás balettművésznek, aki az MTE Művészeti Tanácsának elnökeként segíti az intézmény munkáját.

A közleményben idézik Nagy Tamást, a Magyar Állami Operaház és a Holland Nemzeti Balett korábbi vezető magántáncosát, aki elmondta: Fodorné Molnár Mártával, az MTE rektorával a modellváltás óta kiemelten fontosnak tartják a rendezvény Budapestre csábítását.

A társulatvezetőknek, igazgatóknak itt módjuk van a Grand Audition nagy szakmai tudással rendelkező csapata által válogatott fiatalokból a kétnapos színpadi produkciók alapján kiválasztani a nekik leginkább tetsző táncosokat – emelte ki, hozzátéve: a tavalyi esemény sok szerződésajánlatot hozott, remélik, ismét sokan tudnak kiemelkedő művészi színvonalat képviselő társulathoz csatlakozni a budapesti hétvége eredményeként.

(MTI)