Most így segíthetünk az időseknek

Gazdaság

Egy több mint 30 ezer soros adatbázist átvizsgálva gyűjtöttük ki azokat az időseket segítő civil kedvezményezetteket, amelyeken keresztül az adónk 1 százalékával támogathatjuk a most legveszélyeztetettebb korosztályt.

A statisztikák alapján a magyar nyugdíjasok csaknem harmada 100 ezer forintnál kevesebb öregségi nyugdíjat kap. Ráadásul mintegy 4 százalékuk – vagyis több mint 81 ezer idős ember – pedig 60 ezer forint alatti összegből kénytelen gazdálkodni havonta.

A fenti adatokból jól láthatjuk, hogy miért is kell(ene) több figyelmet fordítanunk rájuk – főleg a jelenlegi helyzetben.

A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint nagyjából 2 millió nyugdíjas él az országban, és 135 ezer forint volt tavaly az öregségi nyugdíj átlagos összege.

A legkevesebb pénzből a Bács-Kiskun megyei idősek élnek: itt az átlagos összeg 120 ezer forint. De hasonló a helyzet Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, ugyanis ezeken a területeken sem éri el még a 121 ezer forintot sem az öregségi nyugdíj átlagos összege.

Ráadásul ebben a három megyében él a legtöbb olyan nyugdíjas, aki 100 ezer forintnál kevesebb pénzből kénytelen gazdálkodni.

Ahogy a fentiekből látható, sok helyen szükség van a társadalmi összefogásra, valamit az egyéni felelősségvállalásra és segítségnyújtásra.

Ők várják a segítséget

Mutatjuk a tavalyi felajánlások alapján az ország 10 legnagyobb támogatáshoz hozzájutott szervezetét, amelyek segítik szebbé tenni az idősek mindennapjait.

 

  • A legrosszabb helyzetben lévő Bács-Kiskun megyében az Idősekért, Fogyatékosokért és Rászorultakért Alapítvány (adószámuk: 19044541-1-3) segít a rászorulókon.

 

  • A szintén hátrányos helyzetű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 3 nagy szervezet is működik: az “Idősekért és idősekkel dolgozókért” Alapítvány (adószámuk: 18016529-1-15), az Ófehértói Idősekért Alapítvány (adószámuk: 19211868-1-15), és a Mátészalka Napsugár Nyugdíjas Egyesület (adószámuk: 18020632-1-15).

 

  • Csongrád megyében a Szegedi “Bethesda” Alapítvány az Idősekért (adószámuk: 19081915-1-6) várja a felajánlásokat.

 

  • A főváros két legnagyobb, idősgondozással foglalkozó civil szervezete a Nevetnikék Alapítvány (adószámuk: 18504688-1-42) és az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) (adószámuk: 18108251-1-41).

 

  • Pest megyében pedig 3 nagy alapítvány is működik: a Boldog Gizella Alapítvány (adószámuk: 18690125-1-13), a “Napfény-Otthon” Közhasznú Alapítvány (adószámuk: 19179894-1-13), és az Estikék Idősek

Mi a helyzet az adó 1 százalékával?

Ha nincs más lehetőségünk, az egyéni felajánlások mellett az adónk 1 százalékával is segíthetjük az időseket. Az adó 1 százalékáról az rendelkezhet, akinek volt az előző évben adózott jövedelme. A döntést 2020. május 20-áig hozhatjuk meg.

A felajánlás nem kötelező, a kedvezményezetteknek azonban nagy segítséget jelenthet. Ha pedig nem rendelkezünk arról, hogy kihez kerüljön az adónk 1 százaléka, akkor ez az összeg visszavándorol az államkasszába.

A felajánlást megtehetjük ügyfélkapun keresztül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán, vagy a 19EGYSZA nevű formanyomtatvány kitöltésével és eljuttatásával. Emellett a NAV által készített bevallástervezet javításakor is rendelkezhetünk az 1 százalékról.

Az összeg sorsáról az egyéni vállalkozók is dönthetnek: aki ezt nem tette meg a február 25-éig leadott adóbevallásában, annak szintén május 20-ig van ideje.

Az időseket ellátó és segítő intézményeket és szervezeteket támogatva számos szépkorú mindennapjait tehetjük szebbé és könnyebbé. Sőt, bizonyos esetekben akár az életüket is megmenthetjük – egyetlen felajánlással.