Debreceni Egyetem

A Debreceni Egyetem dékánja is tiltakozik a Rogán-féle “Nemzeti Patika-hálózat” ellen

Egyetem

Közös állásfoglalásban tiltakozik a négy, gyógyszerészképzést működtető magyar egyetem dékánja a “gyógyszerész nélküli gyógyszertár” terve ellen.

Az állásfoglalás apropója az az idén február elején a Magyar Közlönyben megjelent belügyminisztériumi rendelet, mely szerint 2024 májusától néhány kivételtől eltekintve nem kell személyesen jelen lennie gyógyszerésznek a fiókgyógyszertárak nyitvatartási idejében, elég, ha negyedórán belül valamilyen telekommunikációs csatornán elérhető és ily módon bevonhatóvá válik a gyógyszertári feladatokba.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség (FIP) által közösen kidolgozott helyes gyógyszertári gyakorlat alapelveire hivatkozva a szakmai állásfoglalás kiemeli a gyógyszerészek fontos szerepét a biztonságos és hatékony gyógyszerellátás elősegítésében. A magyar szakmai és jogszabályi háttér is egyértelműen támogatja ezt az álláspontot, amely előírja a gyógyszerész személyes közreműködését a gyógyszerkiadás folyamatában.

„Az egészségügy és gyógyszerügy két legmeghatározóbb szervezete által jegyzett nemzetközi irányelv hat alapelve közül az első, hogy a gyógyszerész előzetes időpont-egyeztetés nélkül azonnal elérhető legyen a betegek számára – hangsúlyozzák.

„Összhangban az egészségügy és gyógyszerügy nemzetközi szervezeteinek iránymutatásával meggyőződésünk, hogy semmilyen gyógyszertár nem működhet gyógyszerész jelenléte nélkül, mert a gyógyszerészek személyes közreműködése alapvető gyógyszer-, illetve betegbiztonsági érdek” – olvasható a négy dékán által jegyezett szakmai állásfoglalásban. Mint írják, meggyőződésük, hogy a gyógyszerész személyes jelenléte nélkül történő gyógyszerkiadásnak beláthatatlan az egészségügyi kockázata, gyógyszerészi jelenlét és szolgáltatástartalom nélkül csak a beteg- és gyógyszerellátás biztonsági garanciáinak csorbulása árán működtethető gyógyszertár.

Az állásfoglalás felhívja a figyelmet a gyógyszerész kompetenciák fejlesztésére és a képzési kapacitások bővítésére, egyúttal sürgeti egy új szakmai koncepció kidolgozását, amely továbbra is garantálja a gyógyszerészi jelenlétet minden gyógyszertárban, így biztosítva a beteg- és gyógyszerbiztonságot.

A gyógyszerésztudományi karok dékánjainak egyöntetű állásfoglalása üzen a szakmapolitikai döntéshozóknak: a gyógyszerész személyes közreműködése elengedhetetlen a magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz, és készen állnak támogatni a szükséges változtatásokat a gyógyszer- és betegbiztonság érdekében.

Nemzeti dohányboltok után nemzeti patikák

Egy központi szervezet végzi 2025 januárjától a kórházak gyógyszerellátását, ami a normál követelmények teljesítése nélkül patikákat is nyithat majd. Közben a gyógyszer-nagykereskedőknek tilos gyógyszertárat üzemeltetniük – írja a Népszava.

Egy kormányrendelet 2025 januárjától egy különleges jogokkal felruházott, úgynevezett projekttársaságra bízná a kórházi gyógyszerellátást. Szakemberek úgy vélik, hogy a rendelet nem csak a kórházi betegek ellátását szolgáló 200 milliárdos büdzsé felhasználását rendezheti át, hanem az egészségügyi intézmények környékére települt patikák sorsát is megpecsételheti.

Az általános politikai koordinációért felelős miniszter, vagyis Rogán Antal kabinetminiszter, és a Nemzeti Koncessziós Iroda (NKOI) választhatja ki pályázat útján az egyetlen új szereplőt, akire a jogszabály az „országosan egységes intézeti szolgáltatás” érdekében bízná a kórházakban alkalmazott nagy értékű orvosságok beszerzését.

A projekttársaság létrehozhat lakossági vénybeváltással foglalkozó részlegeket is, amiket nem érintenek azok a piaci korlátozások, amelyek az egyszerű gyógyszerészek patikanyitását szabályozzák.