Két kisbabát is elveszített Csordás Tibor és felesége

Bulvár

A Fiesta együttes énekese nagyon szeretene édesapa lenni, de egyelőre ez nem adatott meg neki.

Csordás Tibi a Tények Plusz stábjának mesélt a kálváriájukról. Elmondta, amikor a párjával eldöntötték, hogy kisbabát szeretnének, úgy tűnt, nem lesz akadálya a dolognak, de aztán két kisbabát is elveszítettek, szinte napra pontosan ugyanakkor.

Mivel az eredményeink teljesen szuperek voltak, – mert mindenféle vizsgálaton voltunk – azt tanácsolták nekünk, és mi is úgy láttuk, hogy tudna működni, így megpróbáltuk a lombikprogramot

– írta meg az énekes szavait a Bors. Sajnos azonban a lombikprogram sem hozott eredményt, Csordás Tibi szerint még rosszabb lett minden, nem volt jó élmény egyikük számára sem.

Úgy látszik, hogy kettecskén maradunk, de azért továbbra sem zárkózunk el, és ha a Jóisten úgy akarja, hogy legyen gyerekünk, akkor még 1-2 évet adunk neki

– mondta az énekes, aki már 10 éve van együtt feleségével, Csillával. Gondolkodtak már az örökbefogadáson is, de nem tudják elképzelni, hogy ne a saját, vérszerinti gyermeküket neveljék, így maradnak akkor inkább kettesben.

Fotó: Facebook/Csordás Tibi – hivatalos oldal