Szikora Róbert

Szikora Róbert szerint pátyolgatni kell Tóth Andi lelkét

Bulvár

Egykori mentora szerint elhamarkodott döntést hozott Tóth Andi, amikor bejelentette, hogy visszavonul.

Rajongói szerint Andi túl tehetséges ahhoz, hogy abbahagyja az éneklést. Így gondolja ezt egykori mentora, Szikora Róbert is, aki X-Faktoros találkozásuk óta pótapukája is Andinak. Az énekes a Blikknek mondta el, hogy mindenképpen beszélni fogok vele, és arra fogja őt buzdítani, hogy fontolja még meg a visszavonulását.

Szerintem nem gondolja komolyan, csak most nagyon elkeseredett és kiábrándult. Bármi baja is van, én kigyógyítom belőle

– jelentette ki Szikora, aki szerint Tóth Andi nehéz éveket tudhat maga mögött, rengeteget dolgozott, fáradt és kimerült, és ehhez jött az, hogy nagyon sok bántást is kapott a kommentelőktől az interneten.

Több fronton is harcolt, miközben ő a szíve mélyén még mindig egy ártatlan kislány, aki szeretetre és elfogadásra vágyik. Olyan világszintű tehetség, akit meg kéne becsülnünk, pátyolgatni a kis lelkét és nem támadni őt

– vélekedik az R-GO frontembere.

Tóth Andi menedzsere, Tóth Isti megerősítette az énekesnő döntését. Elmondta, hogy egy ideje már koncerteket sem vállal. Új projektekbe kezd Andi, hamarosan saját ruhamárkát alapít, illetve egy zenei kiadóügynökség kreatív igazgatója is lesz.