A napokban véget ért a 2O23 Global Konferencia, Los Angelesben. A világ egyik legnagyobb találkozóján – ahol 9OO előadó 284 panel-beszélgetésen osztotta meg a legújabb kutatások, befektetések fejlesztések eredményeit – a magyar vízilabda válogatott által használt terméket is kipróbálhattunk.
A konferencia résztvevői a panel-beszélgetések szünetében a Wellness Garden-ben pihenhették ki magukat, ahol a világ legújabb egészség támogató eljárásaival is megismerkedtek. Egy egyedülálló, keringést és ezáltal a karizmok erejét növelő eszközt , a Kaatsu C3-at forgalmazó cég hívta fel a figyelmünket arra, hogy a terméküket Magyarországon a magyar válogatott vízpóló csapat is használja.
A japán orvos, Dr. Yoshiaki Sato találmánya a vérnyomásmérőkhöz hasonlóan működik – a vékony, levegővel felfújódó pánt öt percen át, nyolc alkalommal telik meg levegővel és ereszt le, ezzel serkentve a karok vér – és nyirokkeringését. Az eszköz méri a karban lévő erőt is egy 400-as mércén. Az átlagember 150-200 egység között kell, hogy tejesítsen, amikor ökölbe szorítja a kezét. Ez az elvárás sokkal magasabb a sportolóknál.
“A magyar válogatott tagjai mind 400 közeli értéket teljesítettek – osztotta meg a cégvezető velünk. “A meccsek előtt szokták használni a gépet, hogy erősebb legyen a karok lövő-képessége. A magyar pólóválogatott tagjai egyébként a lábakon is használják, hogy a maximális taposást elérjék és így jobban ki tudjanak emelkedni a vízből.”
A Kaatsu C3 cégtulajdonosa azt is elárulta, hogy nem véletlen, hogy a magyar vízilabda válogatott használja a terméket, hiszen ő maga nagy rajongója a magyar csapatnak.
– Vida Virág –