Will Smitht arra kérték, hogy hagyja el az Oscar-gálát, miután megütötte Chris Rockot, de ezt elutasította. Ezért a testület fegyelmi eljárást indított a színész ellen – írja a BBC.
Hatalmas botrány – Will Smith megütötte Chris Rock-ot az Oscar színpadán!
A komikus megtréfálta a színész feleségét, Jada Pinkett Smith borotvált fejét, ezután Will felment a színpadra és ököllel arcon ütötte Chris Rock-ot.
A színész, aki pályafutása első Oscar-díját nyerte el az ünnepségen, azóta bocsánatot kért.
Az Akadémia közleményében azt írta, hogy felkérik Will Smith, hogy hagyja el a ceremóniát, ezt a színész megtagadta. Azt is bejelentette a testület, hogy “fegyelmi eljárást kezdeményezett Will Smith ellen az Akadémia magatartási normáinak megsértése miatt”.
Az Akadémia közölte, hogy a következő elnökségi ülésen, április 18-án intézkedhetnek. Ez magában foglalhatja “felfüggesztést, kizárást vagy egyéb szankciókat” – áll a közleményben.