Vízilabda: 10 góllal kapott ki a Debrecen

Sport

Bár odahaza játszott, a kiírás szerint vendégként szerepelt az Eger a Debrecen ellen, amely nem tudta szoros meccsre késztetni a bajnoki címvédőt a férfi vízilabda ob péntek déli mérkőzésén.

Eredmény, E.ON férfi ob I, 21. forduló:
Debreceni VSE – ZF-Eger 10-20 (4-4, 2-7, 2-3, 2-6)
——————————————————————-

A hétköznap meglehetősen szokatlan időpontban lebonyolított mérkőzést hivatalosan Debrecenben kellett volna megrendezni, ám a DVSE uszodájában éppen karbantartási munkálatok zajlanak, emiatt került át Egerbe, a Bitskey-uszodába az összecsapás.

A jelenleg csak kilencedik hajdúságiak egyáltalán nem kezdtek elfogódottan. Olyannyira nem, hogy az elején többször is két góllal vezettek a tabellán a Szolnok és az OSC mögött harmadik hevesiek ellen. Az Eger aztán a nyitónegyed végére kiegyenlített, majd 5-5 után fokozatosan elhúzott, és a nagyszünetben már 11-6 volt a javára.

Jóllehet szerda este még Bajnokok Ligája-meccset játszott az Eger a szerb Kragujevac ellen, ez nem látszott meg a teljesítményén. Különösen az olimpiai és világbajnok Hosnyánszky Norbert és a háromszoros ötkarikás aranyérmes Biros Péter volt elemében, ők egyformán három remekbe szabott találattal hívták fel magukra a figyelmet.
A “vendég” Eger végül is roppant simán, 20-10-re győzött szebb napokat látott riválisával szemben.

A 21. forduló további programja:
szombat:
A Híd-OSC-Újbuda – PVSK-Mecsek-Fűszért 11.00
Szolnoki Dózsa-Közgép VSC – RacioNet-Honvéd 16.00
Kaposvári VK – FTC 16.00
Valdor-Szentesi VK – KSI SE 18.00
VasasPlaket – Tiszavirág-Szeged-Diapolo, Komjádi uszoda 18.30
UVSE-Hunguest Hotels – BVSC-Wáberer Hungária-Zugló, Hajós uszoda 19.00

A tabella:
1. Szolnoki Dózsa-Közgép 20 19 1 – 298-127 58 pont
2. A Híd-OSC-Újbuda 20 18 – 2 251-163 54
3. ZF-Eger 21 17 2 2 266-126 53
4. FTC 20 13 2 5 189-184 41
5. RacioNet-Honvéd 19 12 2 5 184-152 38
6. BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 20 11 – 9 170-169 33
7. Tiszavirág-Szeged-Diapolo 20 10 1 9 216-221 31
8. VasasPlaket 20 7 1 12 176-207 22
9. Kaposvári VK 19 6 – 13 140-181 18
10. Debreceni VSE 20 6 – 14 147-232 18
11. KSI SE 20 4 2 14 173-228 14
12. PVSK-Mecsek-Fűszért 20 4 1 15 164-227 13
13. UVSE-Hunguest Hotels 19 3 2 14 154-220 11
14. Valdor-Szentes 20 2 – 18 174-265 6