Lett centert igazolt a DEAC jégkorongcsapata

Sport

A lett Kirils Galoha elhagyta a Budapest Jégkorong Akadémia HC-t, és a szintén Erste Ligás DEAC-hoz igazolt.

“Amikor a bajnokság véget ért, a DEAC keresett meg elsőként. Szimpatikus számomra az egyetemi klub, nem gondolkodtam sokat, de nem is igazán akartam várni más ajánlatra, így nyugodtabban mehettem pihenőre, nem maradt bennem bizonytalanság a jövőmet illetően. Motivált az is, hogy korábbi csapattársam, Ilja Culigin is a DEAC-ba igazolt. Ahogy hallom, a keret most nagyobb változáson esik át, de optimista vagyok az új szezont illetően”

– fogalmazott a hajdúsági klub honlapján Galoha, aki 2022 januárjában érkezett a BJAHC-hoz, és mindig hozta a pont/meccses átlagot.

Galoha a DEAC harmadik új igazolása a szintén a BJAHC-tól érkező Ilja Culigin, valamint az orosz másodosztályból szerződtetett, 2014-ben KHL-bajnok Anton Senfeld után.

A címvédő Corona Brasov bejelentette, hogy a kanadai Owen Williams továbbra is védelmet erősíti. A Fehérvári Hoki Akadémia szerződést hosszabbított Szita Donáttal, valamint orosz kapusával, Nyikita Melnyicsukkal, akinek a magyar junior bajnok Csibi Dávid lesz a váltótársa.

A magyra bajnok FTC-Telekomtól hat szezon után távozik Boros Dániel. A Gyergyói HK két légiósától köszönt el: a holland Mike Dalhuisentől és a finn Sami Tamminentől. A DVTK Jegesmedvék a francia bajnokságból igazolták a kanadai csatárt, Colin Doyle-t.

Fotó: DEAC