Kleinheisler László a Hajduk Split labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását. A horvát együttes kedden a honlapján jelentette be a 47-szeres magyar válogatott középpályás érkezését.
A 29 éves játékos a görög Panathinaikosz csapatától szerződött kölcsönbe az idény végéig a horvát bajnoki éllovashoz.
Kleinheisler számára nem lesz idegen a horvát élvonal, mivel 2019 és 2023 januárja között az eszéki NK Osijek játékosa volt.
A játékos menedzsere, Filipovics Vladan az M1-en elmondta, hogy Kleinheisler az utóbbi időben kevesebb lehetőséget kapott Athénban, ennek ellenére eleinte nem nagyon akarták elengedni, és bár utána elfogadták, hogy kölcsönadják, vételi opció nem kerülhetett a szerződésbe.
A horvátok már egy hónappal ezelőtt felvették a kapcsolatot a menedzserrel, sőt már a Panathinaikoszba igazolása előtt is érdeklődtek Kleinheisler iránt.
“A Hajduk Splitnél nagyon akarták, mert szeretnének bajnokságot nyerni, és úgy látják, hogy ebben nagy segítségükre lehet. Ő pedig ismeri a bajnokságot és rendszeresen játszhat, ami azért is fontos, mert nagyon szeretne ott lenni az Európa-bajnokságon”
– nyilatkozta.
Hozzátette, ügyfelének voltak más megkeresései, Törökországból és máshonnan is, de olyan csapatot akartak választani, amelynek komoly céljai vannak.
A magyar futballista szerdán, a téli felkészülési időszak első edzésén már részt vesz új együttesénél.
Fotó: Miro Gabela / Hajduk.hr