Az MLSZ-nél idén is megválasztották az év legjobbjait: a női futsalosoknál a DEAC kiválósága, Torma Lilla végzett az élen, aki már 2016-ban is megnyerte a díjat, igaz akkor a Hajdúböszörmény színeiben – írja a DEAC.
Meglepődtem, amikor értesültem, hogy újra rám esett a választás, mivel azért bőven akadtak esélyesek erre a címre.
Nagyon maximalista embernek tartom magam, az edzéseken is mindig száz százalékot nyújtok, ez a mentalitás pedig meghozta a gyümölcsét. A pályafutásom elején még kicsit szétszórtabb voltam, ám azóta megkomolyodtam, sokkal tudatosabban készülök.
Talán kijelenthetem, hogy karrierem legjobb éve volt az idei, hiszen a klubommal megint dupláztunk, emellett a válogatottal szerepelhettünk az Európa-bajnokság négyes döntőjében, valamint az ősszel a csehországi selejtezőn kvalifikáltuk magunkat a 2023-as final fourra.
Nagyon örülök, hogy márciusban Debrecenben lesz az éremcsata, rengeteg dolog köt a városhoz, jó lenne, ha a Főnix Arénában érmet szereznénk, bár sok múlik a sorsoláson. Természetesen a DEAC-cal szintén vannak céljaim, újra szeretném megnyerni a Magyar Kupát és az NB I-et, bár sosem szoktam ennyire előretekinteni, mindig lépésről lépésre szeretek haladni – hangsúlyozta Torma Lilla.