Srdjan Blagojevic regnálása alatt eddig veretlenek voltunk hazai pályán, amit remekbe szabott gólokkal, négyes rúgott átlaggal, és néhol jó meccsperiódusokkal lehetett a legjobban jellemezni. Úgy festett hát, hogy kezdenek a sínen lenni a vasutasok a Honvéd és az Újpest elleni kötelező hazai sikerek után. Úgy gondoltuk, ide nekünk az oroszlánt is alapon mikor, ha nem most kaphatjuk el a Kisvárdát. Lefújás után aztán gyorsan kijózanodhattunk, hiszen a realitást ismét fájdalmas volt megtapasztalni, de remélhetőleg ez a pofon még „időben” jött.
Előrebocsájtom a mérkőzés időpontja meglehetősen botrányos volt, hiszen előzetesen eredetileg szombatra volt kiírva, de vélhetően a televíziós közvetítés varázsa miatt végül hétfő estére tolták. Az este 8 órás kezdés finoman szólva sem volt igazán közönségcsalogató faktor, és nyugtalanító volt az a tudat is, hogy a hét első napján nem sok babér termett mostanság a Lokinak. Legutóbb éppn augusztus végén, szintén egy hétfői napon, a Mezőkövesd ellen sikerült idegenben nem éppen a legjobb arcunkat mutatni. A stadionhoz érkezve több drukkertársammal együtt konstatálhattuk, hogy az október 23-ai forradalom mementójából magyar trikolórban pompázott a stadion külső burkolata.
Az első félidőt a vasárnapi indigóval írták
A találkozó első említésre érdemes történése a lelátón volt, amikor a B-közép is megemlékezett a forradalomról egy kiírással, kezdésként a himnuszt is elénekelték. Majd kezdődött a csapat buzdítása, a közönségen tehát most sem múlt semmi. Sajnos a mérkőzés már nem nyújtott ilyen nagy élményt. Sérülés miatt nélkülöznünk kellett a kezdőből többek között Baráth Pétert, aki az UTE ellen a csapat egyik legjobbja volt. Ettől eltekintve a csapat védelme hajszá lhíján megegyezett a múlt heti, Újpest ellen sikert elérő garnitúrával.
Berke sporttárs sípjelét követően olyan érzésünk lehetett, mintha csak a múlt hétvégén használatos indigóra írták volt a meccs forgatókönyvét, hiszen viszonylag hamar, már a 6. percben megszerezte a vezetést a Loki. Sós kapott forintos labdát Dzsudzsáktól, és remek esernyője után a Baráth helyére bekerülő Neofytidis eszmélt a leghamarabb, és megelőzve a kapust, gólt lőtt. Előtte azonban ritkán látható jelenet borzolta a kedélyeket: a menteni igyekvő Dreskovic öngólba tartó csukafejesét védte nagy bravúrral Gróf. Ezt követően aztán érthetetlen módon elkezdtünk megint kapkodni és rosszul passzolni, és a kontratámadások reményében átadtuk a területet a vendégeknek. A számításokba azonban hiba csúszott. Azért a Kisvárda nem az Újpest, és hamar tudatosult a mérkőzésre kilátogató majdnem 4000 emberben is, hogy veszélyes játékot űzünk azzal, ha tálcán kínáljuk fel az esélyt a felzárkózásra Török László csapatának. Ennek Rafael Makowski adta jelét többször is, de Gróf résen volt, és bár nagy bravúrokat is bemutatott, a 37. percben a lengyel középpályás nagyon egyedül maradt, és lehetőségét könyörtelenül kihasználva egyenlített egy bombagóllal. A bekapott találat némileg felrázta a Lokit, a félidő hajrában a gólszerző Neo egy szöglet utáni kipattanót lőtt csúnyán mellé ígéretes helyzetben, de összességében leginkább fellélegezhettünk, mikor a spori lefújta az első félidőt.
A szünetben szinte mindenkinek az volt az egybehangzó kívánsága, hogy minél hamarabb lőjünk egy gólt, és akkor nagy esélyünk lehet egy jó eredményre.
Hiába a korai flipperes gól…
Nos, ez a kívánalmunk nagyon hamar teljesült is, amikor a 48.percben Szécsi nagyon harcosan tört be a büntetőterületre, lövése megpattant Leonin, majd a kapufáról rápattant Hindrichre, így került be a kapuba. Tipikus flipperes gól volt ez, amelyhez igencsak kellett egy nagy adag mázli is.
A Loki-gólt követően igyekeztek a piros-fehérek meglovagolni az esélyt, és igen erőteljes offenzívába kezdtek, de a támadások legtöbbször a görög gólszerzőnkre voltak kijátszva, aki viszont nem igazán nem csillogtatott csatárerényeket, és kétszer is borzasztóan suta mozdulattal lőtt fölé. Ez meg is bosszulta magát, mivel az 57. percben némileg váratlanul Kravchenko közeli életerős fejesével egy szöglet után egyenlített a vendég szabolcsi gárda, és visszajött a meccsbe. Ezt követően két helyen (Melnyk, Navratil) is változtatott a Várda, amire Blagojevic mester egy Major-cserével válaszolt, de ez borzasztóan sült el, hiszen a 65. percben Kusnyír rossz bedobása és az Ausztriából hazaérő játékos érthetetlen labdavesztése után gólt szerzett az ellenfél a pár perce pályán tartózkodó Navratil révén. Ezzel a lélektani előny és a vezetés is a Várda kezébe került. A DVSC részéről válasz már nem érkezett, pedig beállt Horváth, Olawale, Babunski és az előzetesen az általam a kezdőbe várt görög Kyziridis is, de ennek ellenére csak két gyenge fejest tudtunk bemutatni támadás gyanánt, ami csemege volt Hindrich Ottó számára. Odalett a hazai veretlenségünk.
Ez pedig több okból sem jött jól, hiszen közvetlen riválisunk, a Mezőkövesd egy góllal megverte az Újpestet, és felzárkózott egy pontra a középmezőnyhöz. Itt igen nagy a tülekedés, például egy győzelemmel egészen az ötödik helyre léphetett volna fel DVSC. Másrészt a hátralévő mérkőzéseink miatt is jó lett volna a pontszerzés, mivel zsinórban két idegenbeli megmérettetés következik a meglepetéscsapat Kecskemét, valamint a rapszodikus Vasas ellen, és ugyebár idén nem arról vagyunk híresek, hogy győzni járunk a Debrecen táblát elhagyva.
Hátha változni fog ez még idén, különben megint aggódhatunk a téli szünetben.
– Faragó László –
