A Kecskemét ellen indulnak a DEAC röplabdásai

Sport

Matematikailag is biztossá vált az, hogy a DEAC férfi röplabdázói a következő szezonban is az Extraligában állhatnak rajthoz. Ennek fényében Fodor Antal legénysége különösebb teher nélkül játszhat a Kecskemét otthonában vasárnap este – tette közzé Bíró Ádám  a DEAC.hu-n.

A papírforma alapján a hírös városiak pályáznak nagyobb eséllyel a győzelemre, de a DESOK-ban másfél hete már megnehezítettük a dolgukat, így a 3:2-es vereség ellenére értékes ponttal gazdagodtak a debreceniek.

“Akkor nagyon jó játékkal rukkoltunk elő, ha ezt megismételjük, most is felvehetjük a versenyt a kecskemétiekkel – szögezte le Mészáros Zoltán. – Ellenfelünk az előző fordulóban kikapott Dunaújvárosban, bár a képet árnyalja, hogy két meghatározó röplabdázója nem tudott pályára lépni.

Ha hétvégén sem szerepelhetnek, akkor bizonyos mértékben könnyebbé válhat a helyzetünk, de nélkülük is nagyon ütőképes a Kecskemét kerete. Egyébként rosszul kezdtük az Extraliga kvalifikáló kört, ugyanis az első fordulóban legyőzött bennünket a KISTEXT. Most már azt tudom mondani, hogy idejében jött ez a pofon, hiszen a folytatásban összekaptuk magunkat. Mivel biztossá vált a bennmaradásunk, így felszabadultan röplabdázhatunk, valamint arra is lehetőség nyílik, hogy Fodor Antal vezetőedző mindenkinek bizonyítási lehetőséget adjon. A realitás talaján maradva a harmadik pozíciót tartom elérhetőnek, de azért nem tettünk le a második helyről” – fogalmazott.

“Nem emlékszem arra, hogy korábban történt már ilyen a pályafutásom alatt. A regeneráció szempontjából nem bántam, hogy módosult a program, hiszen több idő jutott a pihenésre” – hangsúlyozta Mészáros Zoltán, aki jobbulást kívánt azoknak a dágiaknak, akik kidőltek a sorból.

Extraliga kvalifikáló kör 8. forduló
Kecskeméti RC-DEAC
2021. 04. 11. (vasárnap) 19:00, Messzi István Sportcsarnok – zárt kapuk mögött

Fotó: DEAC