Február közepén döntött úgy a DVSC vezetősége, hogy Kondás Elemér helyett a Huszti Szabolcs-Toldi Gábor duó irányítja tovább az NB II-ből újra feljutásra készülő Loki csapatát.
Kondás Elemér a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról beszélt, hogy bár a munkavégzés alól felmentették, még szerződés köti a Debrecenhez. Ezzel el is oszlatta azt a pletykát, amely arról szólt, hogy a Kazincbarcika kispadjára készülne.
A Lokival két bajnoki címet és két kupagyőzelmet jegyző tréner szomorú, hogy nem tudja befejezni azt, amit a nyáron elkezdetta csapattal, de tudomásul vette a döntést.
Kondás elmondta, bízott abban, hogy az illetékesek először vele és a megfelelő módon közlik majd, hogy mással képzelik el a jövőt.
Ehhez képest hivatalosan én tudtam meg utoljára a döntést. Úgy érzem, tettem én már annyit ezért a klubért, hogy ennél nagyobb tiszteletet kapjak
– magyarázta.
Menesztésének oka hivatalosan az volt, hogy nem sikerült a téli felkészülés, valamint gond van a játékosok erőnlétével. Kondás szerint viszont az objektív adatok azt mutatták, hogy mindenki megfelelő állapotban edzett, és játszotta a mérkőzéseket.
Nem elegáns ilyeneket nyilatkozni, visszamutogatni és mást hibáztatni, ezt tőlem se várja senki, nem megyek bele a sárdobálásba. Az a buta és tanácstalan emberek fegyvere
– üzente Kondás Elemér.