Jégkorong: szeptember 4-én a Ferencváros és az Újpest játszhat a Szuperkupáért

Sport

Szeptember 4-én a Ferencváros és az Újpest jégkorongcsapata játszhat a magyar Szuperkupáért a hazai szövetség (MJSZ) tervei szerint.

Így az Erste Liga-aranyérmes és kupagyőztes zöld-fehérek új otthonukban, a Tüskecsarnokban a ligában bronzérmes lila-fehérek ellen játszhatják első hazai tétmeccsüket.

Sipos Levente főtitkár az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta: a járványügyi intézkedéseket figyelembe véve a Szuperkupáért vívott találkozó előtt egy teszteseményt rendezne az MJSZ, amelynek keretében az utánpótlás-válogatott az egyik ligacsapattal játszana felkészülési mérkőzést. Mint mondta, ehhez még várnak néhány engedélyt, amennyiben ezek a napokban megérkeznek, úgy jövő hét közepén kerülne sor a teszteseményre.

“Ezzel próbálunk ki minden olyan intézkedést, ami szükséges ahhoz, hogy biztonságban lebonyolítható legyen egy ilyen rendezvény, ami azt gondoljuk, hogy sok szurkolónak szerezhet örömet” – fogalmazott Sipos Levente.