A Siófoki Járási Ügyészség kisebb értékre, több közokirat és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a talált pénztárcából több mint 90.000 forintot vett magához.
A vád szerint az ötvenes éveiben járó nő 2023 decemberében, egy siófoki benzinkútra érkezett, ahol megtalálta a sértett néhány perccel korábban elejtett – igazolványait, bankkártyáját és készpénzét tartalmazó – pénztárcáját. A vádlott ezt követően ugyan bement a töltőállomás üzlethelyiségébe, az ott dolgozóknak azonban nem adta le a tárcát, mivel elhatározta, hogy az abban lévő pénzt ellopja.
A nő ezért egy közelben lévő dohánybolthoz hajtott, és a pénztárcát – miután abból 93.000 forintot magához vett – csak itt adta le úgy, mintha azt egy ott lévő szemetes mellett találta volna. A kamerafelvételek alapján azonban a siófoki nyomozók rövid időn belül rekonstruálták a történteket és azonosították az elkövetőt.
A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben azzal, hogy a bíróság egyúttal az ellopott készpénz visszafizetésére is kötelezze az elkövetőt.
A pénztárca elejtését és megtalálását biztonsági kamera rögzítette.