A Marcali Járási Ügyészség lopás vétségének kísérlete, illetve magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akin előbb a bezárt ajtók, később pedig a saját fáradtsága fogott ki.
A vád szerint az ötvenes éveiben járó férfi 2023 júniusában ittasan kerékpározott Balatonszentgyörgyön, majd a kerítésen átmászva bement az egyik ház udvarára. A vádlott ezt követően – azzal a szándékkal, hogy onnan szeszes italt lopjon – megpróbált behatolni a melléképületbe, azonban annak ajtajai, illetve a garázskapu is zárva volt, így a férfi végül üres kézzel távozott.
A vádlott cselekményét észlelve az otthon tartózkodó sértett értesítette a rendőrséget, ezért a helyszínre érkező járőrök nem sokkal később elfogták, és a Marcali Rendőrkapitányságra előállították a férfit, akit azonban – mivel ittassága miatt nem volt kihallgatható – rövid időn belül szabadon bocsátottak. A vádlott ezután egy marcali presszóban tovább folytatta az italozást, majd a hajnali órákban egy másik ingatlanra is bement, ahol azonban a pincéhez vezető lépcsőnél lefeküdt és elaludt.
A Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben elzárás kiszabására tett indítványt.
A fényképet a biztonsági kamera rögzítette az elkövetőről.