Bíróság, kalapács

Ismerkedni érkezett a budapesti férfi Kaposvárra, de végül betörés lett belőle

Rendőrség

A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal, nemesfémre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó, többszörösen büntetett előéletű budapesti férfival szemben, aki előbb egy lakást, majd egy gépkocsit is feltört Kaposváron.

A vádirat lényege szerint a börtönbüntetésből frissen szabadult vádlott 2023 márciusában interneten ismerkedett meg egy kaposvári nővel, ezért Kaposvárra érkezett. A találkozás nem volt sikeres, a férfinak viszont nem volt pénze visszajutni Budapestre, ezért elhatározta, hogy betörésből fog bevételhez jutni.

A vádlott ezután besurrant egy belvárosi társasházba, ahol az egyik negyedik emeleti lakás műanyag bejárati ajtajának díszkazettáját a magával vitt öngyújtóval kiégette, majd bemászott a lakásba, ahonnan mobiltelefont és aranyékszereket tulajdonított el jogtalanul közel 200.000 forint értékben.

A vádlott a zsákmánnyal nem elégedett meg, ezért a társasház mélygarázsában betörte az egyik ott parkoló autó ablakát, és abból készpénzt, illetve elektromos cigarettát lopott el.

A férfi azonban véletlenül az elkövetés helyének közelében hagyta a táskáját, melynek tartalma alapján a kaposvári nyomozók megállapították a személyazonosságát, majd elfogatóparancs alapján rövid időn belül őrizetbe vették őt.

A Kaposvári Járási Ügyészség a vádlottat gyorsított eljárásban állította a Kaposvári Járásbíróság elé. A 2022 májusában megtartott tárgyaláson a bíróság az ügyészi váddal egyezően állapította meg a többszörös és egyben különös visszaesőnek minősülő férfi bűnösségét, akit ezért 2 év 9 hónap fegyházbüntetésre ítélt. A példásan szigorú ítélet első fokon jogerőre emelkedett.

A fényképeket a Kaposvári Rendőrkapitányság készítette a helyszíni szemle során.