Szomszédját lopta meg a 26 éves tolvaj Homokszentgyörgyön

Rendőrség

Az ügy adatai alapján egy kis tejfölért indult a szomszédjához egy helyi lakos 2022. szeptember 12-én este Homokszentgyörgyön, de az ott lakó idős hölgy helyett csak a nyitva felejtett bejárati ajtó fogadta őt. Az alkalmat megragadva a nő pénztárcájából 55.000 forint készpénzt vett magához, majd távozni készült. Kifele menet ugyan összetalálkozott az épp hazaérkező szomszédjával, azonban, mivel a férfi rendszeresen szokott segíteni a ház körüli teendőkben, ottjárta ekkor még nem keltett gyanút az áldozatban.

Pénze eltűnését másnap észlelte a 67 éves asszony, aki erről telefonon értesítette a rendőrséget. A körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőt másfél órán belül elfogták és előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A házkutatás során a 26 éves férfi önként átadta a teljes eltulajdonított összeget, ami így visszakerülhetett jogos tulajdonosához.

A barcsi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.