Bombafenyegetés miatt szállt le Ferihegyen a Wizz Air egyik járata szerdán – írta az AIRportal.hu, információk szerint a Bariból Krakkóba tartó járatról vészcsúszdán távoztak az utasok.
A Wizz Air az AIRportal.hu megkeresésére megerősítette a hírt, eszerint a Bariból Krakkóba tartó járat névtelen bombafenyegetést kapott, a bejelentést követően a repülőgép Budapesten hajtott végre kényszerleszállást.
A Budapest Airport az MTI érdeklődésére annyit közölt az “eseménnyel” kapcsolatban: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egy futópályával üzemel, a 2-es futópályát az “esemény” miatt lezárták. Késő este tudatták, hogy a 2-es futópálya lezárását megszüntették, a repülőtér ismét két futópályával üzemel.
Korábbi közlésük szerint a pályazár a járatok indulását és érkezését nem érintette, a repülőtér zavartalanul üzemelt. Az eseményben érintett járat és a repülőtér minden utasa biztonságban van – közölte szerda délután a Budapest Airport.
A Wizz Air szerda este közleményben erősítette meg, hogy a Bariból Krakkóba tartó W6 5058-as számú járata névtelen fenyegetést kapott a fedélzetén elhelyezett robbanószerkezetről.
A repülőgépet a Budapestre irányították, ahol valamennyi utast és a személyzet minden tagját evakuálták.
A közleményben hangsúlyozzák: az illetékes hatóságok a protokollnak megfelelően elvégezték a szükséges ellenőrzéseket, és megerősítették, hogy hamis fenyegetésről volt szó.
A Wizz Air 22:30-kor Budapestről induló mentesítő járatot szervez azon utasai számára, akik még szerdán továbbutaznának a krakkói II. János Pál Nemzetközi Repülőtérre.
– Utasaink és személyzetünk biztonsága mindig is a legfőbb prioritás marad számunkra – szögezte le közleményében a Wizz Air.
Nyitókép: AIRportal.hu, fotó: Horváth Gábor