Egy társaság tért be egy gyorsbüfébe az egyik budai pályaudvaron 2022. június 7-én délelőtt. Az egyik fiatal meglátott egy széken hagyott pénztárcát, amelyet magához vett és elrakott. – közölte a police.hu
Miután a tárca tulajdonosa észrevette, hogy azt valaki ellopta, az üzlet alkalmazottaitól kért segítséget. A büfé kamerafelvételein azonosították a tolvajt, akit nem sokkal később a helyszínre visszatérő társaság tagjai között felismertek.
A kiérkező járőrök a feltételezett elkövetőt előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság I. Kerületi Rendőrkapitányságára, ahol gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség megalapozott gyanúja miatt.
A fiú elismerte, hogy ő tette el a tárcát, amiből ezután kivett 5 ezer forintot és 50 eurót, azonban a pénztárcát a benne lévő iratokkal együtt letette egy padra. A sértett az iratait hiánytalanul visszakapta, azonban elmondása szerint 600 eurója tűnt el. A kerületi nyomozók további nyomozati cselekményeket végeznek el az ügy tisztázása érdekében.
Nagy István kiterjesztené az uniós mezőgazdasági követelményeket a harmadikbeli országokra is