A Heves Megyei Főügyészség vádirata szerint egy alig kétezer lakosú Heves megyei község italboltjának tulajdonosa életveszélyes fejsérülést okozott az egyik kései vendégének, akit egy ajtózáró keresztpánttal vágott fejbe.
A bűncselekmény 2020. április 15-én, nem sokkal éjfél előtt történt akkor, amikor a vendéglátóhely hivatalosan már bezárt. A tulajdonos azonban a záróra után az ivóban maradt egy barátjával, akivel italozni kezdtek, majd elhatározták, hogy azzal dobják fel a hangulatot, hogy két, magát az interneten masszőrként hirdető escortlányt hívnak telefonon a helyszínre. Ez meg is történt, a lányokat azok férfiismerősei gépkocsival vitték az italbolthoz a kései órán. Amíg a nők a beltérben táncoltak, a kísérőik a kocsma előtt az autóban várakoztak. Mivel a mulatság hosszúra nyúlt, a férfiak egy idő után bekéredzkedtek a mosdóba, miközben a vendéglős szerint egyikük belenyúlt a kasszába.
Erre a vádlott azt, a – későbbi, gyanúsítottként tett vallomása szerint – felelőtlen döntést hozta, hogy hátrament a raktárba, ahol magához vette a hátsó ajtó acélból hegesztett retesztokját,
majd ezzel a nagyjából egy méteres zártszelvénnyel, a közepest meghaladó erővel megütötte a sértettet a fején és a védekezésül maga elé emelt bal karján.