A megyei rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztály Mélységi Ellenőrzési Csoportjának rendőrei – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának – jelzése alapján 2022. február 15-én 8 óra 20 perckor egy magyar honosságú gépkocsit állítottak meg Páli belterületén. A járművet egy 45 éves szerb férfi vezette, rajta kívül az autó utasterében tizennyolc – magukat szír és szomáliai állampolgároknak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A járőrök az embercsempészt elfogták, és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.
A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.