A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben.
A sajtóban és a közösségi médiában megjelent találgatásokkal ellentétben a nyomozati iratban arra van adat, hogy „Gazdám”-nak az ügy két – letartóztatásban lévő – gyanúsítottja hívta egymást. Nincsenek bűncselekmény gyanúját keltő adatok arról, hogy az Igazságügyi Minisztérium már meggyanúsított államtitkárán kívül más kormánytag elkövetőként érintett lenne az ügyben.
Erre tekintettel minden alapot nélkülöz Márki-Zay Péter közösségi médiás profilján megjelent azon állítás, miszerint: „ügyészségi iratok bizonyítják, hogy egy kormánytag külföldön rendszeresen kenőpénzt kapott a végrehajtói kar elnökétől”.