Anya-lánya páros fosztott ki egy idős férfit Somogy megyében

Rendőrség

A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat azzal a fiatalkorú lánnyal és anyjával szemben, akik leitattak egy idős férfit azért, hogy megszerezzék a nyugdíját. Az anyának emellett kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is felelnie kell. 

A páros 2021 augusztusában három liter bor társaságában jelent meg az idős férfi lakásán azzal az indokkal, hogy megünnepeljék az asszony közelgő születésnapját. Az időpont kiválasztása azonban nem volt véletlen, mivel tudták, hogy a férfi ezen a napon kapja meg a nyugdíját, ezért kezdettől fogva az volt a szándékuk, hogy a leittasodott sértettől elveszik a járandóságát.

A sértett a vádlottak társaságában el is kezdett italozni, majd rövid időn belül a postás is megérkezett a nyugdíjával. A borból nem fogyasztó látogatók közben türelmesen várták, hogy az alkohol elbódítsa a férfit, akitől – miután a szeszes italtól elaludt – több mint 200.000 forint készpénzt vettek el.

A rendőrök azonban rövid időn belül azonosították az elkövetőket, akiktől a kutatás és lefoglalás útján 100.000 forintot meghaladó értéket sikerült visszaszerezni.

Az ügyészség a Barcsi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a fiatalkorú lánnyal szemben próbára bocsátás és pártfogó felügyelet alkalmazására, míg az anyjával szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és a kiskorúak nevelésével összefüggő foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt.

Kép: illusztráció.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük