A vád szerint négy fiatal – köztük két fiatalkorú – azért kötött bele, majd bántalmazta a sértettet, mert a villamoson beszélgetett a lány ismerősükkel.
A vádlottak – egy 16 éves és egy 15 éves fiú, valamint egy 21 éves fiatal férfi – egy negyedik, jelenleg ismeretlen társukkal követték el a vádirat szerinti bűncselekményt.
A fiatalok 2020. február 01-jén, hajnalban, a II. kerület, Széll Kálmán tér felé közlekedő villamoson utazott, amikor figyelték az erősen ittas sértettet, aki a villamoson beszélgetett lány ismerősükkel.
A végállomáson mindannyian leszálltak, a sértett az alagút felé indult, a vádlottak követték. Az elkövetők a férfit az alagútnál érték utol, és kötekedtek vele a villamoson történtek miatt. Ennek során a 16 éves fiatalkorú többször a sértett elé állt, aki próbált kitérni előle, a vádlott azonban lökdöste, valamint a feje irányába ütött. A sértett ekkor vissza akart ütni, azonban ittassága miatt elvesztette az egyensúlyát és elesett. A vádlottak – és negyedik társuk – ekkor körbevették a sértettet, és testszerte többször megrúgták.
A bántalmazást egy taxis észlelte, aki a sértettnek segítséget nyújtott azzal, hogy a fiatalokat elzavarta a helyszínről.
A sértett a bántalmazás következtében hámsérüléseket, valamint zúzódásos jellegű sérüléseket szenvedett a kezén és a lábán.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a két fiatalkorúval, valamint felnőttkorú társukkal szemben csoportos garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és arra tett indítványt, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével járjon el.
Az ügyészség a vádiratban a 16 éves fiatalkorúval szemben – pártfogó felügyelet mellett – próbára bocsátás kiszabását, 15 éves társával – aki már állt korábban bíróság előtt -, valamint felnőttkorú társával szemben pedig közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta.