A Zirci Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum 2021. november 2-án a Zirci Önkormányzat konferenciatermében tartotta ülését, ahol a megjelent polgármesterek és a fórumot alkotó szervezetek képviselői a rendőrség által megtartott szakmai tájékoztatókat hallgathatták meg. Elsőként Dobosi Ádám rendőr százados, a Bűnügyi Osztály, Élet-és ifjúságvédelmi Alosztály vezetője a koronavírus-világjárvány következményének elhárítása érdekében a Veszprémi Rendőrkapitányságra háruló feladatokat mutatta be. Ezt követően Babicz Mihály rendőr alezredes, közrendvédelmi osztályvezető ismertette a Veszprémi Rendőrkapitányság illetékességi területén jelentkező illegális migráció rendészeti kezelésének alternatíváit. Harmadikként Tahin László rendőr alezredes, a Vizsgálati Osztály, Vagyon-és gazdaságvédelmi Alosztály vezetője az illegális hulladéklerakás kezelésnek, felszámolásának és megelőzésének lehetőségeiről tartott előadást. Végül Rausz István rendőr ezredes, kapitányságvezető az aktuális bűnügyi adatokról tájékoztatta a résztvevőket. Pogány Péter rendőr ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese mindegyik témához hozzászólt, majd ismertette a legfontosabb megyei migrációs, baleseti, valamint a járványügyi adatokat. A tanácskozást Rausz István rendőr ezredes zárta le, melynek során összegezte az elhangzottakat.
Kapcsolódó tartalmak
Floridai ingatlanok
Florida, Sarasota, 34237, 500 N JEFFERSON AVE - Sarasota belvárosában kis lakás saját terasszal
101 m2-es Lakás
124 900 $
Florida, Sarasota, 34231, 5655 Summer Side Ln Unit#33A - Első emeleti lakás akár rövid távra is
105 m2-es Lakás
139 900 $
Florida, Venice, 34285, 502 PINEBROOK CRES Unit#2 - Lakás rövid távra a Pinebrook Lake Club lakóparkban
116 m2-es Lakás
162 900 $
Florida, Venice, 34292, 13076 TIGERS EYE DR - Venice történelmi belvárosában csodaszép kétszintes lakás
153 m2-es Lakás
169 900 $
Florida, Bradenton, 34211, 17006 VARDON TER Unit#304 - Lakás a Lakewood National Golf Club-ban
121 m2-es Lakás
200 000 $
Florida, Bradenton, 34211, 13731 MESSINA LOOP - Új építésű lakás a golfpályán
161 m2-es Lakás
232 400 $