Molesztálás, szexuális erőszak

Két kiskorú gyermekük szeme láttára többször bántalmazta, leköpte, fenyegette a százhalombattai asszonyt

Rendőrség

Megelégelte volt élettársa viselkedését és feljelentést tett a rendőrségen egy százhalombattai asszony, mivel a férfi szinte állandósult vitáik közben nem először, test szerte ököllel ütötte-verte ahol érte, megalázóan viselkedett vele, fenyegette és leköpte -mindezt olykor gyermekeik előtt-. Az áldozat a bántalmazásokat könnyebb sérülésekkel megúszta.

Egyik alkalommal a férfi -miközben a nő már a földön feküdt- többször megrúgta és azt kiabálta, „Ott dögöljél meg, ahol fekszel!”. R. Norbert minden lehetséges módon igyekezett megkeseríteni volt élettársa életét. Előfordult, hogy a bántalmazott földön fekvő nő zsebéből kiesett mobilját vette magához és vitte el, akadt, hogy a sértett értékeit rongálta meg, vagy festékszóró spray-vel fújta le. A rendőrök 2021. október 30-án felkutatták és elszámoltatták.

A 40 éves férfi kihallgatásán a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, azonban a terhére rótt bűncselekményeket csak részben ismerte be.  Próbált védekezni, hogy volt párja megcsalta, ezért viselkedett agresszíven, emiatt volt szélsőséges a kapcsolatuk.

Az őrizetbe vett férfival szemben kapcsolati erőszak, kiskorú veszélyeztetése, zaklatás és kifosztás bűntette, valamint rongálás vétségének gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az Érdi Rendőrkapitányság, a bíróság a bűnügyi távoltartást 2021. november 1-én elrendelte.

Kép: illusztráció.