A Budakörnyéki Járási Ügyészség még a letartóztatásának ideje alatt bíróság elé állítja azt a férfit, aki visszatérően vezetett eltiltás alatt és még egy balesetet is okozott.
A vád szerint az elkövetőt, aki egyébként nem is rendelkezett soha vezetői engedéllyel, még tavaly októberben egy évre eltiltották a vezetéstől egy szabálysértési eljárásban.
Mindez nem zavarta a férfit abban, hogy vezessen, méghozzá olyan autót, aminek a műszaki engedélye is lejárt.
2021. szeptember 10-én Monorierdőn az autóval egy rendőri intézkedésen is fennakadt, és ekkor szervezetésben még alkohol is volt.
A korábbi intézkedés sem volt elég arra, hogy elriassza a vezetéstől az elkövetőt, mivel ugyanezen az autóval 2021. szeptember 17-én Monoron ismét elkapták a rendőrök. Ezen alkalommal is pozitív eredményt mutatott az alkoholszonda.
Ekkor előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Azonban elhagyva a rendőrség épületét ismét beült az autóba és tovább vezette azt.
Az aznap már vele szemben korábban intézkedő monori rendőrök felismerték a férfit, és megpróbálták megállítani, azonban ő nem állt meg, gyorsított és menekülni kezdett. Az üldözés során nekiütközött egy másik autónak, de még ekkor sem állt meg, hanem továbbhajtott. Szerencsére a vétlen autót vezető személy nem sérült meg.
Később a férfi – miután az üldöző rendőröket nem tudta lerázni – félreállt és az autóból kiugorva megpróbált elfutni, de elfogták.
Az elfogását követően letartóztatott elkövetőt holnap a Budakörnyéki Járási Ügyészség három rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége és cserbenhagyás vétsége miatt állítja a Monori Járásbíróság elé.
A férfi előállításával kapcsolatos rendőrségi videó az alábbi linken tekinthető meg: