Rendőrautó

Két betörés, egy gyanúsított

Rendőrség

A rendelkezésre álló adatok alapján 2021 márciusában az akkor még ismeretlen tettes Siófokon, egy a Baross utcában lévő társasház két lakásába is betört, ahonnan két kerékpárt, olajradiátort és gázpalackokat tulajdonított el. A nyomozás során a rendőrök látókörébe került egy 47 éves érdi lakos, akit 2021. március 18-án fogtak el. P. Lászlót lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, amelynek során beismerte a bűncselekmények elkövetését.

A Siófoki Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek.