Vonattal ütközött a tilos jelzés ellenére sínekre hajtó vádlott

Rendőrség

Vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki miután a piros jelzés ellenére a vasúti sínekre hajtott, ott összeütközött egy menetrend szerint közlekedő vonattal.

A 35 éves férfi 2020. szeptember 4-én személygépkocsival Kisapáti felől Tapolca irányába közlekedett, melynek során az utat keresztező vasúti átjáró fénysorompójának tilos jelzését figyelmen kívül hagyta, és az átjáróba hajtott. Ekkor ért oda a Tapolca felől érkező vonat, melynek mozdonyvezetője a gyorsfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést.

A személygépkocsit vezető férfi a baleset következtében súlyos, életveszélyes, illetve maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett, míg a vonat személyzete és utasai közül senki sem sérült meg. A mozdony azonban az ütközés miatt nem közlekedhetett tovább, a fénysorompó pedig kettétörött. A vasúti átjáró helyreállítása, biztonságossá tétele négy órát vett igénybe.

Az ügyészség a férfival szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabására és a közúti járművezetéstől történő eltiltására tett indítványt a Tapolcai Járásbíróságnak.

A képeket a nyomozó hatóság a helyszín megtekintésekor készítette.