Tőrkéssel tett pontot a veszekedés végére a fiatal nő

Rendőrség

A Somogy Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a 29 éves nővel szemben, aki egy veszekedés után mellkason szúrta az élettársát.

A vádlott és élettársa között 2020 augusztusában Siófok környékén található lakásuk konyhájában szóváltás, majd dulakodás alakult ki azért, mert a sértett szidalmazta a vádlott családját. A veszekedés később az egyik szobában folytatódott, ahol a felek kölcsönösen lökdösték egymást, illetve a sértett különböző tárgyakat dobott a nő felé.

A veszekedés egy idő után elcsitult, ennek ellenére a vádlott hirtelen indulattól vezérelve a táskájából elővett egy 16,5 cm pengehosszúságú tőrkést, majd a nyári melegben felsőt nem viselő élettársához lépve, őt közepes erővel a mellkasa jobb oldalán megszúrta. A vádlott ezután rögtön lehiggadt, és párja segítségére sietett, majd amikor látta, hogy az általa okozott szúrt seb vérzik, értesítette a mentőket is.

A sértettnek a támadás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülése keletkezett, mivel a szúrás a mellüreget nem nyitotta meg, azonban az elkövetés eszköze, a szúrás ereje és iránya miatt fennállt a reális lehetősége annak, hogy a vádlott közvetett életveszéllyel járó sérülést okozzon a férfinak.

A Somogy Megyei Főügyészség a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő és megbánó vádlottal szemben – akinek a sértett is megbocsátott – büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

A fotók a helyszíneléskor készültek.