Még szomjasak voltak, de nem nyitott ki a kocsma.
A rendőrségre 2020. szeptember 19-én 20 óra 30 perc körül tett bejelentést egy hajdúsámsoni kocsma alkalmazottja arról, hogy zárás után két férfi rugdosni kezdte a vendéglátóegység ajtaját, majd amikor nem nyitott nekik ajtót, több üveget is összetörtek.
Dühöngésük közben még egymással is összeverekedtek, aminek a helyszínre érkező járőrök vetettek véget. Mindkettőjüket előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 67 éves férfival és a 29 éves fiával szemben.