A rendőrség garázdaság megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy helyi lakossal szemben.
A nyomozás adatai szerint egy buszsofőr tett bejelentést a rendőrségre 2020. június 8-án 17 óra körül arról, hogy egy férfi betörte a gépjárműve ablakát. A bejelentő elmondta, hogy a menetrend szerint közlekedő busszal Debrecenben, az Erzsébet utcában egy piros lámpánál megállt, ekkor azonban odalépett a járműhöz egy férfi, és jelezte neki, hogy szeretne felszállni. A sofőr, mivel nem megállóhely volt, így nem tehetett eleget a kérésnek, és nem nyitotta ki az ajtót. Ekkor az ismeretlen a busz egyik oldalsó üvegét betörte, majd elsétált.
A rendőrök azonnal a férfi keresésébe kezdtek, és a kapott személyleírás alapján perceken belül, egy közeli utcában elfogták. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta a rendőröknek, hogy megbánta tettét.
A nyomozók az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.