A csongrádi nyomozók fél órán belül elfogták azt a 46 éves szegedi férfit, aki egy nyitott autóból eltulajdonított egy táskát a városban. Lopás miatt kell felelnie.
A gyanúsított 2020. július 19-én délelőtt egy csongrádi áruház parkolójában figyelt fel az egyik nyitott gépkocsiban őrizetlenül hagyott táskára, majd odament a járműhöz, és elvette az első ülésen lévő táskát, a benne lévő pénztárcával, személyes iratokkal, telefonnal és egyéb használati tárgyakkal együtt.
A rendőrök a bejelentést követően 30 percen belül elfogták a feltételezett elkövetőt, ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A nyomozók az eltulajdonított táskát lefoglalták és visszaadták azt a tulajdonosnak.