Fegyveresen elkövetett rablás bűntett, és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 45 éves budapesti férfival szemben.
A gyanúsított 2020. június 5-én Miskolcon, a Csabai kapuban becsengetett egy lakásba, egy szolgáltató munkatársának adta ki magát, majd pénzt követelt az ajtót nyitó sértettől, aki megpróbált ellenállni, de támadója meglőtte egy gumilövedékes gáz- és riasztófegyverrel.
A 72 éves nő az erőszak hatására átadta majd kétszázezer forint készpénzét a férfinak, aki ezt követően elmenekült a helyszínről.
A bejelentést követően a rendőrök megkezdték az adatgyűjtést és felmerült gyanusítottként egy 45 éves férfi, aki ellen a Soproni Rendőrkapitányság is folytat eljárást garázdaság miatt, amit szintén egy gumilövedékes gáz- és riasztófegyverrel követtek el.
A nyomozás során felmerült a gyanúja annak, hogy 2020. június 6-án egy mezőkövesdi családi házba becsöngető, majd az ajtóra a gumilövedékes fegyverrel lövést leadó férfi azonos lehet a miskolci támadóval.
A nyomozók Sopronban azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.