Martalóc Marcaliban

Rendőrség

A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasoltak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy marcali lakos 2019. szeptember 3-án késő este találkozott egy hölgy ismerősével, aki a megbeszéltek szerint a belvárosában, egy kocsiban várt rá. Ezt követően a járműbe beszállt a nő társa is, aki megfenyegette, és pénzt követelt sértettől. Hogy szavának nyomatékot szerezzen, egy alkalommal meg is ütötte a őt, aki átadta a nála lévő, közel 60.000 forintnyi készpénzét.

A bejelentést követően a rendőrök azonosították a két feltételezett elkövetőt, akiket elfogtak, és rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásuk elrendelésére.

A Marcali Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának vizsgálói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.