A debreceni nyomozók rablás miatt indítottak eljárást két helyi lakossal szemben.
Szeptember 27-én 23 óra 30 perc körül érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Debrecenben, a Kassai úton egy nő és a társa elvette egy férfi pénztárcáját.
A rendőrök a helyszínre mentek, de még útközben észrevettek két személyt, akikre illet a kapott személyleírás. Az egyenruhások elfogták a nőt és a férfit, majd előállították őket a rendőrkapitányságra.
A nyomozók kihallgatták a 21 és 16 éves debreceni lakosokat, akik a megalapozott gyanú szerint elvették a sértett pénztárcáját, majd amikor a férfi ismerőse kérdőre vonta a gyanúsítottakat, a nő egy kést vett elő, amivel fenyegetőzött.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai őrizetbe vették a két személyt, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
A nyomozó hatóság velük szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást.