Kevés a parkolóhely Debrecenben, törnek a szélvédők

Rendőrség

A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást azzal a 39 éves férfival szemben, aki 2019. április 7-én 13 óra körül Debrecenben, a Sínai Miklós utcán megrongált egy gépjárművet. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított – parkolás miatt – vitába keveredett egy másik gépjárművezetővel, majd a veszekedés hevében belerúgott a másik gépkocsijába, illetve ököllel ráütött annak szélvédőjére, amely betört.

A Vizsgálati Osztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.