Több órára le kellett zárni a 4-es főutat Debrecen közelében. A rendőrség szerint túl gyorsan haladt az autós.
A 4-es számú főúton, Debrecen irányába közlekedett egy férfi az általa vezetett személygépkocsival 2019. március 23-án 10 óra körül. A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőr járműve sebességét nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően választotta meg, és nem tudott megállni az előtte forgalmi ok miatt álló tehergépkocsi mögött, amelynek nekiütközött.
A baleset következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint a személyautó sofőrje könnyű, míg utasa súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.