Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2016. december 14-én 11 óra 40 perc körül arról, hogy egy debreceni raktárépületben tetten ért egy tolvajt, aki több doboznyi ruhaneműt akart ellopni.
A rendőrök a helyszínre mentek és meghallgatták a bejelentőt, aki elmondta, hogy munka közben a raktárépületnél észrevett egy férfit, aki egy kartondobozzal a kezében ment kifelé az épületből és mivel nem ismerte kérdőre vonta. A gyanú szerint a 23 éves debreceni lakos bement a raktárba és annak második emeletéről levitt három doboznyi ruhaneműt, amelyeket elrejtett, majd egy kartondobozzal a kezében távozni akart a telephelyről.
F. Dávidot a rendőrök lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók a gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vették.