Őrizetben a sorozatbetörő

Rendőrség
A hajdúnánási nyomozók Tiszavasváriban fogták el azt a 30 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint 12 családi házba tört be.

Egy nő 2015. december 23-án 8 óra 20 perckor tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy idős édesanyja hajdúnánási családi házába ismeretlen tettes az éjszaka folyamán betört. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy az elkövető a ház melléképületének ablakát betörte, amelyen keresztül az ingatlanba bemászott. A betörő a melléképületből bejutott a házba, ahol átkutatta a szobákat miközben az egyikben ott aludt a 90 éves sértett, valamint lánya és az idős nő gondozója. Az egyik szobából az ismeretlen készpénzt, valutát, arany ékszereket és egy doboz cigarettát lopott el, majd a helyszínről sietősen távozott.

A nyomozók az ügyben széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként megállapították, hogy a férfi az eltulajdonított valutát beváltotta egy nyíregyházi pénzváltóban, az arany ékszereket pedig egy közeli zálogházban értékesítette. A rendőrök a zálogházban megtaláltak és lefoglaltak egy eltulajdonított arany nyakláncot.

A beszerzett információk alapján a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható L. Róbertet, akit 2015. december 29-én 14 óra 10 perckor Tiszavasváriban elfogtak és a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra előállítottak, ahol gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

A gyanúsított a nyomozóknak elismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozás adatai szerint a férfi 2014. szeptembertől Hajdúnánáson, Tedejen és Görbeházán további 11 ingatlanba tört be, ahonnan különböző értéktárgyakat tulajdonított el. L. Róbert a bűncselekményekkel kapcsolatban helyszíni kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 30 éves tiszavasvári férfival szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.