A Magyar Polgári Védelmi Szövetség 2015-ben is meghirdeti felmenő rendszerű ifjúsági versenyét, ahová négyfős csapatok jelentkezését várják. A fiatalok két korcsoportban, az 5-8. és a 9-13. évfolyamos kategóriában szállhatnak harcba az elsőségért. Először a helyi, utána a területi fordulón vesznek részt, végül a közös tűzoltó-rendőr napon megrendezendő országos döntőn dől el, kihez kerül egy évre a vándorserleg.
A verseny megszervezésében a szövetséggel mások mellett együttműködik a Magyar Tűzoltószövetség, az Országos Polgárőr Szövetség, valamint a Magyar Vöröskereszt, a rendezvény fővédnöke az országos katasztrófavédelmi főigazgató. A megmérettetésre szövetségek, szervezetek, egyesületek, általános és középiskolák diákjait várják, akik elméletben és gyakorlatban, játékos formában, az életkori sajátosságoknak megfelelően adnak számot a tanév során elsajátított veszélyhelyzeti ismereteikről, az ön- illetve más ember mentésében való jártasságukról. A verseny alapot teremt az önmentési készség kialakításához, és a biztonság komplex értelmezéséhez. A tervek szerint nyolc versenyállomás és három bemutatóállomás várja majd a csapatokat, ezeken egyebek mellett az ár- és belvíz, valamint a helyi vízkárok elhárításáról, a kimenekítés, kitelepítés fogásairól, a tűzoltói ismeretekről, a veszélyesáru-szállítási balesetek esetén szükséges tennivalókról, illetve iparbiztonsági jártasságukról győzhetik meg majd a szigorú ítészeket.
A helyi és területi versenyek helyszínét, időpontját az MPVSZ területi szervei – együttműködésben a megyei, fővárosi katasztrófavédelmi igazgatóságokkal – határozzák meg. A megyei szintű versenyre a csapatok az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségre küldhetik meg jelentkezési lapjukat 2015. március 18-án 10 óráig.
Fsz. |
Kirendeltség |
További információ |
|
1. |
Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség |
Szeifert Imre tű. főhadnagy |
52/521-927 |
2. |
Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség |
Pálné Kovács Katalin tű. főhadnagy |
52/570-583 |
3. |
Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség |
Bende Zsolt tű. alezredes |
54/451-555 |