A Debreceni Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást négy hajdúhadházi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 24-én 20 óra 45 perc körüli időben Debrecen, Kishegyesi úton található áruházba bement két fiú és két lány, akik együtt a sorok között sétáltak, majd a kosarukba tettek egy grillcsirkét és azzal a pénztártól fizetés nélkül távoztak.
A biztonsági őr észrevette és visszatartotta a négy személyt, valamint telefonon bejelentést tett a rendőrségre. A helyszínre érkező járőrök elfogták a 19 és 24 éves férfit, valamint társaikat a 18 és 19 éves lányokat. A rendőrök a hajdúhadházi lakosokat előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe vették őket a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.