Kifosztották az idős nénit

Rendőrség

A Debreceni Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. szeptember 25-én 13 óra 30 perc körüli időben Debrecen, Víztorony utcán található egyik társasház 83 éves lakójához becsengetett két ismeretlen férfi, akiket az idős néni beengedett a lakásába. A két férfi a sértett figyelmét elterelve készpénzt tulajdonítottak el.

Az egyik ismeretlen egy 20-25 év körüli, 160-165 centiméter magas, átlagos testalkatú férfi, akinek haja barna színű, valamint a bűncselekmény elkövetésekor sötét árnyalatú hosszú nadrágot és rövid ujjú pólót viselt. A másik ismeretlen férfi 35-40 év körüli, 180-185 centiméter magas és átlagos testalkatú.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki a grafikán látható férfit felismeri tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Az eljárás során az egyik ismeretlen férfiról grafika készült.