Fiatalok verekedtek a Kassai úton

Rendőrség

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. október 8-án 23 óra 40 perc körüli időben telefonon érkezett bejelentés arról, hogy Debrecen, Kassai úton az egyik hotel előtt verekedik több fiatal.

A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek és elfogtak, majd a városi rendőrkapitányságra előállítottak egy helyi nőt és egy hatvani férfit. A megalapozott gyanú szerint K. Éva a hotel előtt összeveszett egy több fős társasággal, majd a vitát követően néhány méterről egy üres üveget dobott feléjük, mellyel sérülést okozott az egyik férfinak.  A veszekedésbe becsatlakozott a nő társa H. Viktor, aki a nála lévő ütés erejét növelő közbiztonságra veszélyes eszközzel megütötte a társaság két férfi tagját.

A Debreceni Rendőrkapitányság szabadlábon hagyásuk mellett a 22 éves nővel szemben garázdaság vétség, míg 24 éves társa ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.